Egy Apple gyakornok szivárogtatott ki egy érzékeny forráskódot

Chopi

A héten egy iBoot forráskód egy része jelent meg a GitHub-on és további érdekes fordulat, hogy a Motherboard kiderítette, hogy a kódot eredetileg egy korábbi Apple gyakornok szivárogtatta ki.

A médium úgy tudja, hogy a gyakornok eredetileg azért lopta el a kódot és osztotta meg öt barátjával, egy jailbreak közösséggel, hogy segítse őket az iOS operációs rendszer zártsága megszüntetésére tett erőfeszítéseikben.

A kódhoz hozzájutó társaság egy tagja szerint a korábbi alkalmazott mindenféle egyéb, Apple belső használatra szánt eszközt, szoftver elemet és egyéb forráskódot valamint apróságot is ellopott, amikre eredetileg nem is számítottak.

Talán sosem derült volna ki mindez, ha eredeti terveiknek megfelelően az ötfős jailbreak társaság keretein belül maradtak volna a kódok, azok azonban valamikor a tavalyi év folyamán kiszivárogtak.

A kódot aztán feltették egy Discord chat csoportba, majd körülbelül négy hónapja a Redditen is megosztották – bár azt a posztot egy moderáló robot rögtön el is távolította.

Ezek után tűnt fel ezen a héten újra a GitHub-on és az Apple utasította az oldalt a kód eltávolítására. A Motherboard szerint az Apple már tudott a kiszivárgott kódról, mielőtt az eljutott a GitHub-ig, ami teljesen hihető, mivel addigra az már egy ideje közkézen forgott a jailbreak körökben.

Úgy túnik, az Apple nem nagyon aggódik a lehetséges biztonsági következmények miatt. Egy közleményük szerint a kód már három éves, valamint azt állítják, hogy „termékeik biztonsága nem függ a forráskódjainak titkosságától”.

Forrás: www.theverge.com, www.motherboard.vice.com 

Címkék: Apple, iOS
https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/48361/pics/lead_800x600.jpeg
Apple,iOS
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?