Magyar fejlesztőktől érkezhet a Facebook utódja?

Ragnar Volarus

Magyar fejlesztők kezdenének pénzt gyűjteni egy Prevaat nevű új közösségi oldal elindítására, ami pont ott verné meg a Facebookot, ahol az ezer sebből vérzik.

Persze nem szabad egyértelműen ráhúzni a vizes lepedőt a közösségi oldalra, elvégre nem ők éltek vissza az adatokkal, ám mondhanánk a kisujjukat sem mozdították azért, hogy biztonságosabb legyen. Most mikor már ég a ház, természetesen több biztonsági átalakítás is lezajlott a Zuckerberg-univerzumban, de jócskán megrendült a felhasználók bizalma. Ami lehetőséget adhat egy versenytársnak, aki jókor, jó helyen beindíthatja saját, a mostaninál jóval biztonságosabb közösségi oldalát.

Fotó: Getty Images

Az Indiegogo-ra felkerült projekt a Prevaat (privát) névre hallgat, és jelentősen kihangsúlyozza előnyét, miszerint "egy olyan közösségi háló, amely összeköt a barátaiddal, de közben titkosítással védi meg a személyes adataidat".

A Prevaat beindítása nem lesz könnyű, hiszen a fejlesztők nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint kereken egymillió dollár összekalapozása. Ebből egyelőre még jelentős összeg hiányzik - ebben a pillanatban alig járnak 2500 dollárnál -, igaz a gyűjtés éppen csak elindult, és még két hónap van a lezárásig.

A projekt leírása rögtön a jelenleg működő közösségi portálok hibáira hívja fel a figyelmet, azaz arra, hogy ezek az oldalak hagyományos szöveges formátumban tárolják a felhasználók adatait, ami igazi mennyország az adathalászok számára és nagyon csábító, hogy az adatokat a szolgáltató vagy a hozzá kapcsolódó cégek, fejlesztők rosszhiszeműen használják fel. Ahogy ők fogalmaznak: "az üzleti modelljük már az alapoktól a személyes adatok megsértésén alapul". Erős kijelentés, de sajnos nagyon is helytálló.

Talán éppen ezért a Prevaat-ot "a zéró tudással rendelkező közösségi megoldás" néven emlegetik. Ez persze nem az oldal tulajdonságaira és tudására  vonatkozik, hanem arra, hogy alapból semmit nem tudhat meg saját felhasználóiról azon kívül, amit ők tudatni akarnak. Egyszerűen kifejezve, a Prevaat sem belülről, sem kívülről nem tudhatja meg a felhasználók jelszavait, az adataikat pedig végig titkosítva kezeli - tehát ha bárki feltörne és belekukkantana egy felhasználói fiókba, ott se találna mást, csak értelmetlen, a titkosítási kulcsok nélkül kibogozhatatlan adathalmazt.

- Teljesen a felhasználó szabályozza, ki láthatja a tartalmait, amelyeket publikus kulcsokkal megoldott végponttól-végponntig titkosítás véd
- A szolgáltató (tehát maga a Prevaat) sem láthatja, mit lájkol, vagy milyen oldalakat látogat meg a felhasználója az interneten
- A fejlesztés teljesen nyílt forráskódú alapokon valósul meg
- Bárki használhatja
- Alapból nem lesznek hirdetések, csak akkor, ha azok megjelenését maguk a felhasználók kérik, és csak olyan reklámok jelennek meg ebben az esetben is, amelyek semmilyen módon nem turkálnak a személyes adatokban
- Nem lesz semmilyen központi hírfolyam-szabályzó algoritmus, a felhasználók minden ismerősük postját és megosztását valós időben, kronologikus sorrendben láthatják

Ígéretnek tökéletes. Bár némelyiket nehéz elképzelni. Az utolsó pontba bizony a Facebooknak is beletört a bicskája, pedig ők aztán tényleg "személyre szabták" mi jelenjen meg a hírfolyamunkban, ami még így is óriási katyvasz volt. Mindez szűrés és irányítás nélkül csak szépen csengő ígéretnek hangzik. Tehát ne vegyünk mindent itt sem készpénznek. 

Fotó: indiegogo.com

Mondjuk ezt annak ellenére, hogy a Prevaat mögött a magyar Tresorit áll, amely egy hetvennél is több főt foglalkozó, 2011-ben alapított cég, akiknek biztonsági szolgáltatásait rengetegen használják világszerte. A cég arról is híres, hogy 2013-ban egy 50 000 dolláros díjazású versenyt hirdettek arra, hogy fel tudja-e valaki törni a titkosítási metódusukat. Legyen elég annyi, hogy nem kellett kifizetniük ezt az összeget. 

Az Indiegogo kampányba akár 1 dollártól be lehet szállni, de ha nagyobb összegben gondolkodunk, akkor azért különböző előjogokat élvezhetünk. 10 dollárért márt rögtön az első körben hozzáférhetünk a Prevaat applikációjához, 30 dollárért már szavazati jogot is kapunk az új funkciók javaslataihoz. A 100 dolláros csomagért már mi magunk is javasolhatunk a fejlesztés során változtatásokat, 500-ért pedig közvetlen elérés jár a fejlesztői fórumhoz.

Ha valamikor, akkor most tényleg előkerülhet végre a Facebook versenytársa, ami több szempontból is jól jönne. Egyrészt lenne alternatíva, másrészt a verseny mindig jót tesz az oldalak fejlesztésének. Persze nem állítjuk, hogy ez könnyű, elvégre a Google is befürdött a Google+-al. Két hónap múlva kiderül, hogy a Prevaat megpróbálhatja-e a trónfosztást. 

https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/50548/pics/lead_800x600.jpg
facebook,közösségi média
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?