A Vodafone bekebelezte a UPC-t

Ragnar Volarus

A nagy hal mindig megeszi a kis halat. Most is így történt. Felvásárolja a Liberty Global több leányvállalatát a Vodafone, a világ legnagyobb mobilcége, amelynek világszerte több mint félmilliárd ügyféle van. Kit érdekel, mondhatnánk. Csakhogy mi úgy ismerjük a céget, mint UPC. Így azért rögtön izgalmasabb, hiszen jövőre már a magyar UPC ügyfelei is a piros-fehér szolgáltatónál találják magukat.

Fotó: PC World

Jó ideje húzódik már ez az üzlet, a tárgyalások évek óta folynak, csak a két cég eddig nem tudott megegyezni az árban, és az elképzeléseik sem voltak teljesen ugyanazok a közös működéssel kapcsolatban. Most viszont 23 millió dollár, azaz 18,4 milliárd euró cserél gazdát, ennek köszönhetően pedig a Magyarországon UPC márkanéven futó leányvállalat mellett a német, román és cseh cég is a Vodafonehoz kerül.

Persze nem kell rögtön várni a csekket a „vodától”, ehhez még különféle versenyjogi szervezetek, valamint az Európai Bizottság jóváhagyása is szükséges, ezért csak 2019 közepére zárulhat le teljesen a bekebelezés. Az mindenesetre biztos, hogy a Vodafone ezzel nagyot kaszál az érintett piacokon, hiszen az erős mobilos portfóliója mellé egy jól kiépített vezetékes hálózatot szerez, amivel komoly vetélytársa lesz a Telekomnak. A vezetékes infrastruktúrának amúgy is egyre nagyobb szerepe van, hiszen az EU a tagállamokban minden háztartásba gyors nethozzáférést vizionál, és talán ennél is nagyobb hajtóereje van annak, hogy az ötödik generációs – 5G – mobilhálózati eszközök kiszolgálásához is jól jön egy kiépített, megbízható, szerteágazó gerinchálózat amely gigabites optikával bír. Ezt kapja most a Vodafone a felvásárlással.

A Liberty pedig megkönnyebbülhet, hiszen megszabadul egy számukra érthetetlen és rettenetesen szétszabdalt piacról. (Persze a milliárdok sem jönnek rosszul.) Az amerikai cég vezetői sosem tudtak megbarátkozni az európai országok közötti hihetetlen árkülönbségekben, szolgáltatási elvárásokban. Nekik sosem volt érthető, miért kell ugyanazt olcsóbban kínálni a kelet-európai piacon, mint nyugaton.

Fotó: dreamstime.com

Ezzel az átrendeződéssel pedig teljesen új háború kezdődhet a következő évben. Hiszen a román DIGI tavaly felvásárolta az Invitel lakossági üzletágát, valamint ott a Telekom, amely mostanáig egyeduralkodó volt a mobilos, vezetékes és tévés kombinált csomagokkal. A felhasználóknak ezzel csak jól járhatnak, hiszen rákényszeríti majd a szolgáltatókat a még jobb árakra, amiben remélhetőleg nagyon igyekeznek majd árakban alullictálni egymást, míg szolgáltatásban túllicitálni a versenytársat.

A felvásárlás után a Vodafone részesedése így alakulhat a magyar piacon: mobilszolgáltatásban 25 százalék, vezetékes szélessávban 24 százalék, tévészolgáltatásban 19 százalék. A Digi és az Invitel lakossági üzletágának összeolvadása hamarosan lezárul,már csak a versenyhatóságra várnak, és ez a két cég együtt az UPC-nél is nagyobb részesedéssel rendelkezik a vezetékes szolgáltatások piacán. A Digi ráadásul mobilszolgáltató licence-el is rendelkezik, nagy erőkkel építik a hálózatukat, és várhatóan nyáron elindulnak. A frontvonalak tehát teljesen átalakulnak, érdemes lesz figyelni a kínálatra. 

Leginkább a kisebb szolgáltatók aggódhatnak, mert ezentúl a Vodafone és a Digi is képes lesz négy szolgáltatást tartalmazó (TV, vezetékes- és mobilszolgáltatás, internet) nagyon kedvező árú csomagokat kínálni az ügyfeleinek, akárcsak a Telekom.

Hogy a jelenlegi UPC ügyfeleknek milyen változást tartogat a felvásárlás? Mi változik a csomagokban, az előfizetések áraiban, vagy bármi egyébben? Ezt most még senki nem tudja megmondani. De ezek kidolgozására egy jó éve van a leendő tulajdonosnak.

És ráadásnak ez a felvásárlás felvet egy újabb kérdést is. A Telenort nem is olyan régen vette meg egy befektetőcsoport, ami ezzel az összeolvadással most nem tűnik jó vásárnak, hiszen nehéz lesz talpon maradni ezen a piacon csupán mobilszolgáltatással. 

Ne aggódjatok Telenorosok, szinte semmi sem fog megváltozni

Egyelőre még a szolgáltató neve sem módosul, ahogy a tarifák és díjcsomagok ára sem. Ahogy arról a Blogstar is beszámolt, a cseh PPF magántőke-befektető megállapodást kötött a Telenorral a közép-kelet eupai leányvállalatainak eladásáról , így a norvég telekommunikációs cég megválik magyarországi, bulgáriai, montenegrói és szerbiai mobilszolgáltatóitól, valamint eladják a Telenor Common Operation technológiai szolgáltatót is.

https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/52392/pics/lead_800x600.png
5G,internet,mobil,monopolhelyzet,Vodafone
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?