Hardvergyártók tömkelegének passzolt le egy csomó adatot a Facebook

Dorogi László

Legalább 60 különböző hardvergyártó jutott hozzá egy raklap felhasználói adathoz a Facebook segítségével. Olyan cégek is kaptak adatokat, mint az Apple, a Samsung, vagy a Microsoft.

A New York Times arról számolt be, hogy a gyártók nemcsak az adott felhasználók adataihoz férhettek hozzá, hanem a barátaikéihoz is. Ha mindez nem lenne elég, az adatokat gyakran kifejezett hozzájárulás nélkül tette elérhetővé a Facebook, ez pedig minden bizonnyal az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság egy rendeletét is sértette.

Az amerikai lap egyik újságírója saját maga is meggyőződött a tényről, amikor egy 2013-as Blackberry készülékkel - a Blackberry is az érintett cégek között szerepelt - jelentkezett be egy 550 ismerőssel rendelkező Facebook-fiókba, és rögzítette, milyen adatokhoz fér hozzá az eszköz. A vizsgálat eredménye, hogy összesen 295 ezer felhasználó azonosítására alkalmas információjához jutott hozzá.

A Facebook közleményben reagált a New York Times cikkére, amelyben azt írták, mindez még az okostelefonok korszakának hajnalán történt, amikor még jóval nehezebb volt egy appot egy-egy készülékre juttatni, ám a felhasználói igény olyan mértékű volt a Facebookra, hogy ezzel a cég nem tudott lépést tartani, ezért kifejlesztettek egy az egyes eszközökbe épített alkalmazásfejlesztő interfészt, amelyekkel a végek összerakhatták a maguk Facebookját, hogy ezáltal kerülhessenek azok az eszközökre.

A közlemény arra is kitér, hogy minden partner, amely hozzáférést kapott az adatokhoz, aláírt egy megállapodást arról, hogy csak erre használhatják ezt a hozzáférést és a Facebook nem is tud visszaélésekről.

https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/53594/pics/lead_800x600.jpeg
adathordozók,alkalmazás,facebook
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?