Blogolj!

Sosem találná ki, kiről kapta nevét a Bluetooth

Dorogi László

Az informatikusokat mindig is csodabogarakként hordozta hátán a Föld, ne csodálkozzunk hát azon, ha így adtak nevet a kilencvenes évek innovatív technológiájának.

A Bluetooth technológia alig töltötte be huszonegyedik életévét, mégis több mint ezer évet kell visszamennünk a történelemben ahhoz, hogy rábukkanjunk névadójára. No, ne gondoljunk most Amerika kapitány-szerű hibernálás utáni felébresztésre, hogy megtaláljuk a névadó személyt, de a történet mindenképpen megér egy misét.

940 és 986 között egy bizonyos Harald Gormsson uralkodott Dániában és Norvégiában, ezen időszak alatt pedig egész Skandináviát sikerült egyesítenie. Mint minden középkori uralkodóra, rá is aggatott a köznyelv egy gúnynevet, amit ónorvég nyelven blátǫnn-nak, dánul Blåtandnak írtak. Ez annyit tesz: kékfogú. Történészek arra következtetnek, hogy az uralkodónak el volt rohadva az egyik foga, emiatt öltött kékes árnyalatot, innen ered gúnynév.

Az 1990-es évek második felének hajnalán az Ericsson, az Intel, a Nokia és a későbbi IBM egy közös, vezeték nélküli adatátviteli szabvány fejlesztése mellett tette le a voksát, s ugyan mindegyikük tervezett egy rövid távú rádiófrekvenciás adatátviteli eljárást, mindenképpen közös platformra volt szükségük, ennek a platformnak pedig egy közös névre.

Egy görbe estén aztán az Intel mérnöke, Jim Kardach és az Ericsson szakembere Sven Mattisson igazán begurultak attól, hogy sehogy sem sikerül közös nevezőre jutniuk a névadás kérdésében, s a sör- meg ki tudja mi egyéb - gőzös helységben felvillant a fejük fölött az a bizonyos villanykörte. Ahogy a Kékfogú uralkodó egyesítette Skandináviát, úgy egyesíti az új technológia is a négy nagy céget, így hát az az ötlete támadt Kardachnak, hogy legyen Bluetooth az adatátviteli szabvány neve.

Bár egyik cég sem ezt szánta hivatalos névnek, végül mégis e mellett maradtak, sőt a logó megtervezésekor is a skandináv rúnákig nyúltak vissza. A szabvány Harald, a Kékfogú (Harald the Bluetooth) nevet viselte, ennek megfelelően választották ki a H és B betűk viking megfelelőjét, a  -t és a -t És bumm, így lett a ma is ismert bluetooth-logo.

Címkék: Bluetooth
https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/55925/pics/lead_800x600.jpg
Bluetooth
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?