Blogolj!

A Windows 10 segít ha kímélni szeretnénk a szemünket

Ragnar Volarus

A Windows 10 rengeteg apró kis hasznos szolgáltatása segítheti az életünket. Némelyik pedig még az egészségünket is óvhatja. Például az éjszakai mód, amely lehetővé teszi a képernyő színhőmérsékletének a beállítását, ezzel védve a szemünket és ráadásul még meg is könnyíti az elalvást az esti számítógép-használat után.

A Windows 10 éjszakai üzemmódja úgy éri el az említett hatást, hogy korlátozza a képernyő kék fény kibocsátását. Amely több szempontból is hasznos. Kutatások ugyanis megállapították, hogy a kék fény csökkenti az emberi szervezet melatonin termelését, megzavarva ezzel az alvási-ébredési ciklust. Másodsorban mint nemrég kiderült, a kék fény káros a szemnek is, így rögtön két előnye is van az említett éjszakai mód beállításának.

A kék fény mint a szem legnagyobb ellensége?

Spanyol tudósok kiderítették, hogy a digitális eszközök kijelzői felelősek a szem egy nagyon súlyos betegségének egyre gyakoribbá válásáért. Ez pedig most a fejlett országokban jelent gondot, mert az úgynevezett makula-degeneráció szélsőséges esetben akár teljes vaksághoz is vezethet. Most spanyol tudósok rájöttek, hogy a betegségért sok esetben a digitális eszközök képernyője a felelős.

Ennek aktiváláshoz nyissuk meg a Windows 10-ben a Gépházat, majd a Rendszer szekciót, ott pedig kattintsunk a Kijelző pontra. Itt legfelül találhatjuk az Éjszakai fény lehetőséget, és rögtön alatta a kapcsolót. Ha minden igaz, akkor a funkció napnyugta és napfelkelte között aktiválódik, és a színkorrekció mérsékelt mértékű. A beállításokat viszont minden gond nélkül saját igényeinkhez igazíthatjuk, ehhez mindössze kattintanunk kell az Éjszakai fényre vonatkozó beállítások hivatkozásra.

A megjelenő ablak tetején lévő Bekapcsolás most gombbal azon nyomban aktiválhatjuk az éjszakai fényt, rögtön kipróbálva és megnézve mit is jelent az éjszakai fény. (Persze csak akkor működik, ha az előző képernyőn engedélyeztük a szolgáltatást) A gomb alatt található Éjszakai színhőmérséklet tolókával szabályozhatjuk a színkorrekció mértékét: minél inkább jobbra visszük a tolókát az egérrel, annál kevésbé veszi vissza a kék fény mennyiségét az operációs rendszer.

Ha nem kívánjuk nappal is ebben az üzemmód használni a gépet, akkor az időzítő segítségével tudjuk beállítani mikor kapcsolódjon be a funkció. Ehhez az Ütemezés részben az Éjszakai fény ütemezése tolókát húzzuk Be állapotba, majd adjuk meg a be- és kikapcsolás időpontját. Ilyen egyszerű. Kicsit óvjuk is a szemünket, és az elalvás is könnyebben megy a géphasználat után. 

Fotó: Quickfever

Címkék: Windows
https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/57817/pics/lead_800x600.jpg
Windows
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?