A Huawei a Volkswagen nyomdokain

Ragnar Volarus

Persze ez nem túl hízelgő, hiszen a kínai gyártót ugyanúgy csaláson kapták, mint a német autógyárat. A bukta után törölték a kínai gyártó készülékeit a népszerű tesztapplikáció, az UL Benchmarks adatbázisából.

Fotó: digitalwebreview.com

A lényeg annyi volt, hogy amikor a készüléken elindult egy ismert tesztalkalmazás, akkor gyorsítani kezdett, szándékosan túlpörgetve a chipet. Azzal pedig, hogy az okostelefon túllépi-e a megengedett hőmérsékleti és fogyasztási határokat, így nem foglalkozott a készülék. A csalást végül úgy tudták kimutatni, hogy álcázták a tesztet végző applikációt - nem az eredeti nevén indították el, de ugyanúgy a 3DMarkot futtatták. 

A lebukás után az UL Benchmarks ezek után rögtön kitörölte adatbázisából a Huawei és a Honor készülékek teszteredményeit, míg az Aandtech nem köntörfalazott és csalással vádolta a kínai gyártót. A Huawei mindenesetre nem tagadta a vádakat.

Persze ha egyszer egy dominó eldől. Merthogy az Androidpit szerint a Huawei tette teljesen megbocsátható, mivel ebben a szegmensben rengeteg a csalás, főként Kínában. Az ő véleményük szerint ezek a trükkök elfogadottak, mert a vásárlóknak nem lennének vonzóak az "igazi" eredmények. Tehát szerintük hazudni, és a felhasználókat átverni jó dolog. Köszönjük! Ülj le, 1-es!

Mégis mekkorát csalt a Huawei? Nem keveset. Az UL Benchmarks mérései szerint a Huawei és Honor készülékek néha akár 35 százalékkal gyengébben szerepeltek akkor, amikor az álcázott applikációt futtatták. A tesztelésre használt program, a 3DMark tiltja a készülékek túlhajtását, így próbálva reaális eredményeket mérni.

A Huawei-nek persze természetesen más véleménye van az optimalizálásról.

"Normál esetben, a tesztprogramok indítását követően, amikor a Huawei szoftvere felismeri a tesztapplikációt, intelligens módon átvált az úgynevezett 'Performance Mode'-ra, ezzel biztosítja az optimális teljesítményt. A Huawei a tervek szerint hozzáférést fog biztosítani a felhasználók számára a 'Performance Mode'-hoz, így bármikor elérhetik a maximális teljesítményt, amikor szükségük van rá".

A felháborodást keltő tesztmanipulálások után a Huawei szóvivője hozzátette:

"A Huawei - mint az iparág vezetője, azon fog dolgozni, hogy a partnereivel együtt megtalálja a legjobb tesztelési szabványokat, hogy pontosan elérhesse a kívánt felhasználói élményt".

Ami az egyedüli hibapont az egész teszt-eredmény-gyártó mizériában, hogy a teljesítményt mérő tesztek jelenleg nincsenek szabályozva. Tehát minden teszt maga dönti el mit és hogyan pontoz. Máshogy pontoz a 3DMark és más dolgokat értékel például az AnTuTu. Emiatt nagyon könnyű manipulálni az eredményeket. Pedig nem kevés vásárló dönt ezeknek a tesztapplikációknak a kimutatásai alapján, ám ezek mégsem rendelkeznek megfelelő szabályozással. Előfordult már, hogy két készülék között a tesztekben több száz, vagy akár több ezer pontnyi különbség van, viszont egy combosabb alkalmazás futtatása közben, vagy a mindennapi használat során semmivel nem jobb, esetleg rosszabb a kevesebb pontot elérő konkurenciánál.

Tehát amíg ezeket a teszteket nem kontrollálja semmilyen szervezet, addig nem lehet 100 százalékosan megbízni az eredményekben. Tehát még azt sem jelenthetjük ki, hogy komoly támpontot ad. Persze nem is teljesen felesleges, hiszen több teszt alapján azért meghozhatjuk a megfelelő döntést.

A Huawei mindenesetre most sokat rontott megítélésén, amely az utóbbi években egyre jobb lett. Viszont most számolniuk kell a vásárlók bizalmának elvesztésével is, hiszen rövid idő alatt ez a második botrány amiben a nevük szerepel. Néhány héttel ezelőtt az egyik reklámjukról kiderült, hogy a benne szereplő fotókat nem okostelefonnal, hanem egy drága DSLR fényképezőgéppel készítették. Talán érdemesebb lenne felhagyni a trükközéssel, mert most éppen az ellenkező eredményt érik el velük. 

Címkék: Huawei
https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/58169/pics/lead_800x600.png
Huawei
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?