Blogolj!

A Feltalálók Napja – a magyar származású színésznő, aki feltalálta a wi-fit

Chopi

     

Pontosabban nem is wi-fit, hanem annak és a bluetoothnak az alapját képező titkosított rádiótávvezérlést.

Hiszen mindez 1940-ben, az USA-ban történt és hát hol volt akkor még az internet…?

Na és mi köze az egésznek a torpedókhoz és a zongorákhoz?

Na de nézzük a történetet az elejéről…

A hölgy, akinek a születésnapja hivatalosan az Európai Feltalálók Napja.

 

Hedy Lamarr, amerikai színésznő és feltaláló Hedwig Eva Maria Kiesler néven született Bécsben 1914-ben.

Édesanyja Gertrud Lichtwitz Budapestről elszármazott zsidó származású koncertzongorista. Édesapja Emil Kiesler, jómódú ostrák bankár. Hedynek ideális gyerekkora volt. Nagyon szép házban nőtt fel, szülei szeretettel és gondoskodással vették körül, mindent megkapott. Annyira óvták, hogy még iskolába sem kellett járnia, magántanár tanította a gyönyörűséges kislányt, aki tízéves korára már négy nyelven beszélt, kiválóan zongorázott és táncolt. Igazi finom úrihölgy vált belőle.

 

Őt azonban nem érdekelte a semmittevés, sokkal inkább szeretett volna dolgozni, valami izgalmas területen. Például színésznőként. Családja idővel feldolgozta ezt, lassacskán elfogadták lányuk álmát, így 16 évesen beíratták az osztrák főváros egyik leghíresebb, Max Reinhardt vezette színiiskolájába, ahol kiválóan teljesített a szépséges fiatal lány. Egy év múlva már komoly szerepet kapott a Geld auf der Strasse (Pénz az utcán) című filmben.

 

Első igazán jelentős alakítása meg is hozta számára a világhírt. Mégpedig az orgazmusával, valamint meztelenül írta be magát a filmtörténelembe. Gustav Machaty cseh rendező Eroticon címmel 1929-ben forgatott némafilmjének 1933-as hangos változata, az Extase (Extázis) hozta meg, amelyben premier planban mutatják az arcát, orgazmus közben, majd egy rövid úszójelenetben meztelenül mutatkozik.

  

  

A magánélete is sikeres volt, de csak látszólag. Még ebben az évben, 19 évesen családja elrendezte házasságát a nála 13 évvel idősebb Friedrich Mandl osztrák fegyvergyárossal. Emiatt szülei kívánságára a zsidó vallásról katolikusra tért át. Férjével nagy fegyverbemutatókon, vásárokon vett részt, ahol megismerkedett a fegyverek tervezésével, a modern haditechnológiákkal. Ennek később nagy szerepe lett feltalálói karrierjében.

 

Szépségével Hedy mindenkit lenyűgözött, tán jobban is, mint férje szerette volna, ezért féltékeny ura egy ausztriai villába száműzte. Egy ideig ott élt elzártan. A kötelező szerelem azonban ritkán tartós, Hedy az első adandó alkalmat megragadva szó szerint elmenekült, messze a rossz házasságától, akaratos családjától és az Ausztriát éppen megszálló náciktól. Már a Normandie fedélzetén szerződést írt alá a Metro-Goldwyn-Mayer képviselőjével. Rettentő hosszú nevét a jól csengő Hedy Lamarra cserélte, már így lépett partra Amerikában, és hamar felkapott filmcsillag lett.

  

Egy fotó 1940-ből Hedyről, a „a világ legszebb nőjéről”

  

Nem volt nehéz dolga, a közönséget teljesen elbűvölte a szépsége, így ha színészileg nem is volt eleinte lenyűgöző, az emberek mégis elégedetten bólogattak. Hedy igazi díva lett egy csapásra, mindenki az ő ruháit utánozta, imádták a kalapjait, kendőit, turbánjait, divatba hozta a barna hajat és a középválasztékot is. Igazi szupersztár lett, részben „egzotikus”, európai származásának köszönhetően.

Közel negyven filmben szerepelt, köztük a Különös menyasszonyban, a Trópusi mámorban, az Emberiség történetében. A harmincas évektől egészen a hatvanas évekig ontotta a filmeket, néha évente hármat is. Amilyen gyorsan jöttek a szerepek a mozivásznon, olyan gyorsan változott a magánélete. Miután 1937-ben hivatalosan elvált fegyvergyáros férjétől, Amerikában sokszor, sokakban találta meg az igazit, igaz, csak rövid időre.

További öt férje volt, volt köztük forgatókönyvíró-producer, színész, szórakozóhely-tulajdonos, olajmágnás és ügyvéd.

 

Forbes.com; Hedy Lamarr feltaláló 1938 – ©Diltz/RDA/Everett Collection (00523921)©DILTZ/RDA/EVERETT

   

A korábbi bécsi impozáns családi vacsorák, amelyeket gazdag gyáriparosok társaságában töltött el, meghatározóak lettek későbbi találmányainak kifejlesztése során. A vacsoraasztalt körül ülők közül ugyanis senki nem sejtette, hogy ez a gyönyörű nő bármit is megért a szakmai beszélgetésekből. Butuska széplányt láttak benne, s erre a véleményre ő is ráerősített, amikor azoknak a nőknek, akik szépek és sikeresek szerettek volna lenni, állítólag ezt tanácsolta:

„Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj, és nézz bután.”

 

Fotó: theguardian.com

 

Azonban nem csak a házassághoz volt tehetsége. Tulajdonképpen teljesen véletlenül felfedezte a rádió-távvezérlést, vagyis a wi-fi és a bluetooth alapját.

 

Fotó: theguardian.com

  

Lamarr a híradásokból tudta, hogy a szövetségesek igen sok torpedót veszítenek. Első házassága idejéből komoly ismeretekkel rendelkezett a fegyverekről, így a torpedókról is. Szomszédjával, George Antheil avantgárd zongorista-zeneszerzővel egy hatékonyabb torpedó rádió-távvezérlésére szolgáló eszközt javasoltak. A véletlen szerepe: George Antheilhez egészségügyi tanácsért fordult 1940-ben, aki a női endokrinológia szakértője is volt, és csak később került szóba közöttük a torpedók irányítási problémája. A torpedók rádióvezérlését már az első világháború végén is használták, de ezeket könnyű volt eltéríteni a frekvencia zavarásával. Ez ellen azt találták ki, hogy a frekvenciát gyorsan váltogassák az adónál és a vevőnél egyidejűleg, lyukszalag segítségével. Ehhez Antheil főműve (Ballet Mécanique) adta az ötletet, amelyben több gépzongora is szerepel. Mivel a zongorán 88 billentyű van, a torpedóvezérlő találmány leírásában is 88 frekvenciát használtak. Ennyi frekvencia egyidejű zavarasához már túl sok energiára lett volna szükség abban az időben, az egyes frekvenciák pedig kiszámíthatatlanok voltak, mivel azok az egyedi lyukszalagok szerint változtak folyamatosan.

A kidolgozott találmányt a Kaliforniai Műszaki Egyetem egyik elektrotechnika-professzora segítségével titkos kommunikációs rendszerként (Secret Communication System) nyújtották be a General Motors elnökének javaslatára az Országos Feltalálói Tanácshoz (National Inventor's Council) 1940 decemberében. Az Amerikai Szabadalmi Hivatal (United States Patent Office) a 2.292.387-es számon jegyezte be a „Titkos Kommunikációs Rendszert” 1942. augusztus 11-én.

 

Az 1941-ben iktatott találmány. Fotó: USPTO

 

A találmányt felajánlották a haditengerészetnek, de az eljárást csak 1957-ben, a szabadalmi oltalom lejárta után két évvel vette elő a Sylvania Electronic Systems Division cég, és 1962-ben, a Kuba elleni tengeri blokád idején alkalmazták először az abban részt vevő hajókon.

Hedy Lamarr Delilah szerepében Cecil B DeMille filmjében, 1949-ben. Fotó: Allstar

   

A haditengerészet 1985-ben engedte ki kezéből először a technikát és engedte meg, hogy civil célokra is használják az egyidejű frekvenciaváltást (frequency-hopping), többek között mobiltelefon-rendszereknél és bluetooth kapcsolatoknál alkalmazzák mai napig. Ezért a találmányért 1997-ben a technika úttörőjének járó díjjal jutalmazták a színésznőt, megkapta a „feltalálói” Oscar-díjat, sőt, születésnapja (november 9.) Európában mai napig a Feltalálók Napja. Egy díjat is elneveztek róla, a Hedy Lamarr-díjat. Az 5000 eurós fődíjat olyan nő kaphatja, aki sokat tesz a híradástechnika fejlődéséért.

  

Fotó: www.vestnikk.ru

 

További érdekesség vele kapcsolatban, hogy a kilencvenes évek elején a Corel nevű szoftvervállalat a Corel Draw 8 grafikai szoftverének csomagolására Hedy Lamarr egy retusált fényképét használta. Hősünk beperelte a céget azzal a céllal, hogy megtiltsa fényképe használatát. Végül peren kívüli megegyezéssel Corel jogosultságot kapott a kép használatához.

  

Hedy Lamarr 2000. január 19-én halt meg floridai otthonában. Utolsó kívánsága az volt, hogy hamvait szállítsák vissza Bécsbe és szórják szét az erdőben. Fia, Anthony tett eleget végakaratának. Így ért tehát véget Hedy igen érdekes, fordulatokkal teli életettörténete.

Kalandos életéből 2017-ben film is készült Bombshell: The Hedy Lamarr Story címmel.

 

 

forrás: Wikipedia, Life.hu, TheGuardian.com, Forbes.com

https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/63473/pics/lead_800x600.jpg
Bluetooth,feltaláló,wi-fi
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?