hirdetés

Meghalt Larry Roberts, az internet egyik atyja

Chopi

   

 

Nyolcvanegy éves korában meghalt Larry Roberts amerikai tudós, az internet egyik alapító atyja, aki az 1960-as években vezette az amerikai Fejlett Kutatási Projektek (ARPA) Ügynökségét, amelynek feladata volt az ősinternet, az Arpanet létrehozása.

  

 

Larry Roberts december 26-án halt meg szívrohamban – közölte családja.
 
Ő volt az, aki számtalan mérnököt toborzott arra a feladatra, hogy megépítsék a rendszer hardverjét és az azt működtető programot. Az Arpanet technológiája alapozta meg napjaink világhálójának működését.
 
Larry (Lawrence) Robertset tartják Bob Kahnnal, Vint Cerffel és Len Kleinrockkal az internet alapító atyjainak – olvasható a BBV hírportálján.
  

 
 
Roberts szülei vegyészek voltak, de ő az elektronikát választotta, annak modern, előrenéző volta miatt.

„Valami újat akartam, nem öreg tudományt, mint a vegyészet”
– mondta egyszer egy interjúban.
 
Robertsnek tulajdonítják az Arpanet szerkezetének és az útvonalválasztóknak a megtervezését.
Az Arpanet az egyetemek és a fontosabb intézmények központi számítógépei között teremtette meg a kapcsolatot. Az 1969 szeptemberében megszületett rendszert még telefonvonalak kötötték össze. A rendszert eredetileg csak az állományok átvitelére fejlesztették ki. A felhasználók azonban hamarosan többet, elektronikus levelezést akartak.
1983-ban alakult ki egyfajta internet, amelynek gerincét az Arpanet adta.
 
Forrás: MTI
Fotó: ivinginternet.com, packet.cc
Címkék: internet
https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/67021/pics/lead_800x600.jpg
internet
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?