hirdetés

Idén őrülten várhatják a karácsonyt a C64 rajongói

Ragnar Volarus

Tavaly már megjelent egy kisebb változat, de idén decemberben érkezik a legendás Commodore 64 teljes méretű klónja, a TheC64. Minden téren hódít a retro és ez a számítógépekre és konzolokra is igaz. Az elmúlt években sorra érkeztek a mini retrókonzolok, mint a NES Classic Edition, a Sony PlayStation Classic, a Sega Genesis Mini vagy éppen a TurboGrafx-16 Mini. 

Aki pedig a Commodore 64 élményt szerette volna feleleveníteni, annak ott volt a Retro Games TheC64 Mini alkotása, de a rajongók kicsit mégis csalódottak voltak, mert a mini konzol nem úgy működött, mint az eredeti C64. Éppen ezért a cég végül eldöntötte, hogy lesz teljes méretű Commodore 64 klón, működő billentyűzettel. Most pedig már az is kiderült, hogy erre csak decemberig kell várni. 

A működőképes billentyűzet viszont csak az egyik örömhír. Merthogy a C64 Mini a joystick terén is csalódást okozott, elég gyenge volt a minősége, de ezen is javít a cég. Ráadásul C64, VIC 20 és egy harmadik módban is használható lesz a kütyü. Varázslatos módon 64 játék lesz előretelepítve, de USB-n keresztül többet is be lehet majd tölteni, a BASIC-ben pedig írni is lehet sajátokat.

A rendszer persze megfelel a modern kornak és HDMI portot is kínál, tehát modern klónról van szó, 1080p-re ne számítsunk, de a 720p már mehet. A TheC64 jelenleg 120 euróért előrendelhető. Rajongóknak kihagyhatatlan!

https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/75332/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?