Blogolj!

A törött kijelző a magyar mobilozók egyik rémálma

Dorogi László

Felmérést készített a Huawei, hogy mitől tartunk mi, okostelefont használók leginkább. Az eredmény meglepő is, meg nem is.

A kínai cég Kanadát és kilenc európai országot, köztük Magyarországot érintő kutatása azt vizsgálta meg, hogy a mobiltulajdonosok szerint melyek azok a veszélyek, amelyek leginkább fenyegetik okostelefonjaikat, továbbá azt, hogy mikor és milyen okból visszük szervizbe a készüléket.

A megkérdezettek egyharmadának a telefon elhagyása, vagy annak ellopása a legnagyobb félelme, a Huawei kutatási eredményei alapján kiderült: a magyarok 30 százaléka tart a mobilján olyan adatokat, amelyeket nem szeretne illetéktelen kezekben látni.

A felhasználók 17 százaléka nemcsak attól tart, hogy ellopják telefonját, hanem attól is, hogy a tárolt adatok, fotók, vagy üzenetek valamilyen okból kifolyólag örökre elvesznek. A harmadik leggyakoribb veszély, amit a magyar felhasználók megjelöltek az okostelefon elejtése és az ebből fakadóan keletkező károk - ezt a felhasználók 16 százaléka jelölte meg legnagyobb félelmeként.

A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók négy ötöde elvárná a gyártóktól, hogy kevésbé sérülékeny készülékeket fejlesszenek, de szervizbe már nem szívesen visszük a telefont, ugyanis nagyon drágának találjuk a javítási költségeket: a magyarok 75 százaléka még sosem cseréltette ki telefonján a megsérült előlapot, pedig a megkérdezettek 32 százaléka már legalább egyszer betörte azt, ám 92 százalékuk gondolja úgy, hogy egy esetleges kijelzőcsere túl drága.

Telefonunk védelmének érdekében viszont nem sok mindent teszünk, a magyar felhasználók negyede nem tatja tokban a telefonját, és a telefon kijelzőjét is csak a válaszadók fele védi fóliával.

https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/75595/pics/lead_800x600.png
Huawei,okoseszköz,telefon
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?