Blogolj!

Ötmilliárd dolláros pénzbüntetést kapott a Facebook


Történetének eddigi legnagyobb bírságát, ötmilliárd dollár (1462,5 milliárd forint) pénzbüntetést kell megfizetnie és felül kell vizsgálnia a felhasználók személyiségi jogaival kapcsolatos szabályozását a Facebook közösségi oldalnak – közölte szerdán az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság.

A Facebook ügyében tavaly kezdődött a vizsgálat, amely feltárta, hogy akár 87 millió felhasználó adataihoz is hozzáfért a Donald Trump amerikai elnök 2016-os kampányában dolgozó Cambridge Analytica londoni székhelyű tanácsadó cég.

A személyiségi jogokra vonatkozó új szabályozás keretében az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) elrendelte, hogy a Facebook állítson fel független személyiségi jogi bizottságot, amelynek meg kell akadályoznia, hogy Mark Zuckerberg, a közösségi portál vezérigazgatója korlátlan ellenőrzést gyakoroljon a személyiségi jogokkal kapcsolatos döntések terén.

A szabályozásnak javítania kell az adatfelhasználás átláthatóságán is, így például a Facebooknak egyértelműen el kell számolnia azzal, mire használja fel az arcfelismerő technikát, és meg kell szereznie hozzá a felhasználók beleegyezését. A szabályozás megtiltja a Facebooknak, hogy más szolgáltatások jelszavait kérje a regisztráláskor, és reklámcélokra használja fel a biztonsági okokból kért telefonszámokat.

A szabályok értelmében a Facebooknak fokozottabban kell felülvizsgálnia a harmadik felek alkalmazásait, így nem léphet üzleti kapcsolatba olyan alkalmazásfejlesztőkkel, amelyek nem tartják be az adatkezelési szabályokat vagy nem tudják megindokolni, miért van szükségük a felhasználó adataira.

A Facebook 2019 első negyedévében már félretett 3 milliárd dollárt az adatkezelési botrány miatt várható büntetés kifizetésére. A cég 100 millió dollárt költ az Értékpapír- és Tőzsdebizottsággal közös vizsgálatra is – közölte Zuckerberg a Facebookon közzétett közleményében. A tőzsdefelügyelet azzal vádolta meg a közösségi portált, hogy túl későn tájékoztatta a befektetőket a Cambridge Analyticával kapcsolatos adatvédelmi botrányról.

Zuckerberg hozzátette, hogy a Facebook kész nagyobb szerkezeti változtatásokat végrehajtani a termékeit, illetve a cég működtetését illetően.

Az FTC szerdán azt is bejelentette, hogy a Cambridge Analytica ellen is folytat eljárást. A cég volt főnöke és a Facebook-felhasználók adatait begyűjtő alkalmazás fejlesztője egyaránt vállalták, hogy elfogadják a jövőbeli üzleti tevékenységük korlátozására és az általuk begyűjtött bármilyen személyes adat törlésére, illetve megsemmisítésére vonatkozó rendelkezéseket. A cég egyébként csődöt jelentett.

(Borító: manchikoni.com)

1
https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/81703/pics/lead_800x600.jpg
adatvédelem,bírság,facebook,Mark Zuckerberg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-07-25 14:29:50
FELHÁBORÍTÓ A KIRÓTT BÜNTETÉS ÖSSZEGE !!!!!!!
Ötven milliárdra kellett volna megbüntetni ezt a nyomorult oldalt, illetve a tulajdonosát, amit kötelező lenne a saját zsebéből kifizetnie !!!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?