Blogolj!

Megint hibás a Windows 10 frissítése

Ragnar Volarus

Valami egészen hihetetlen amit összebénázik a hibajavító kedd óta a Microsoft. A Windows 10-hez kiadott hibajavításai folyamatosan gondokat okoznak, nemhogy javítanának a korábbi problémákat, hanem újakat okoznak. Magyar idő szerint csütörtök este érkezett meg a rendszer legújabb frissítése, amely egyrészt befoltozta az Internet Explorer legújabb kritikus sebezhetőségét, másrészt pedig elvileg újból használhatóvá tette az előző, szeptember végi javítás által kiütött nyomtatókat. Ezeket meg is oldotta. 

Csakhogy a hibajavítás kiadása utáni órákban elkezdtek érkezni a panaszok, hogy a telepítése óta összeomlik a Start menü. A felhasználók azt a hibaüzenetet kapják, hogy

„Nem működik a Start menü. Megpróbáljuk megjavítani a következő bejelentkezés alkalmával".

Jelenleg az egyetlen megoldás a problémára, hogy átmenetileg le kell tiltani a Windows Update beállításai között a frissítések telepítését, majd manuálisan el kell távolítani a csütörtökön kiadott, KB4524147 jelzésű hibajavítást. Persze csak azoknak, akiknél jelentkezik a hiba. A többiek nyugodtan hátra dőlhetnek.,

Érdemes visszaemlékezni, hogy az említett szeptemberi javító kedden kiadott összegző frissítés is összeomlasztotta egyeseknél a Start menüt, ráadásul a Microsoft nem képes javítani a hibát, mert nem érti az üzemzavar okát.

A Microsoft sem tudja, hogy mi okozza a Windows 10 frissítés hibáját

A szoftveróriás még szeptember 10-én adta ki a kumulatív frissítést, és nem sokkal utána rögtön csőstül érkeztek a felhasználói panaszok különböző problémákról. Az egyik legáltalánosabb hibajelenség a Start menühöz és a kereső funkcióhoz kapcsolódott. A zavarok sokak szerint a kumulatív frissítés telepítése után jelentkeztek.

Mostanra kezd erőssé válni a gyanú, hogy egyes rejtélyes bugok mögött valamiféle konfigurációs gondok állhatnak. Akiknek fejfájást okoz újabban a Windows 10, azoknak érdemes fontolóra venniük a tiszta újratelepítését, azaz a számítógépükben lévő háttértár tartalmának teljes törlését, majd az operációs rendszer éppen aktuális verziójának installációját egy DVD-ről vagy pendrive-ról.

https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/84351/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?