Blogolj!

A Wikipedia alapítója elindította a Facebook riválisát


Legalábbis annak szánja, de láttunk már hasonló kezdeményezéseket egyik sem jött be.

Jimmy Wales szerint azért van szükség új közösségi oldalra, mert a Facebook és a Twitter felületes és abban bízok, hogy az új platform le is győzi majd a kamuhírekkel telepakolt oldalakat. 

WT:Social néhány hete már üzemel, de csak most mutatták be a közönségnek. A Wikipedia kitalálója szerint

Az emberek torkig vannak az ócska hírekkel és az álhírekkel.

Mindenesetre azt túlzás lenne állítani, hogy Wales kitalált valami új dolgot, mindössze annyi a változás, hogy tematikusan gyűjti össze a témákat és ezekhez háttérinformációkat és elemzéseket is biztosít. Emellett nem a legtöbb felhasználó által megosztott, kedvelt bejegyzések kerülnek a hírfolyam élére, hanem a legfrissebbek. 

Mint tudjuk, a Facebook egy ideje elment a fizetett tartalmak népszerűsítésének az irányába, de Wales nem szállna be ebbe a versenybe, mert szerinte a minőségi romlást is ez hozta el a közösségi médiára. Ezzel együtt azt is tudja, hogy a vállalkozása nem lesz nyereséges, éppen ezért egy egészen kis céget hozott létre. Az oldal látogatottsága nagyjából 50 ezer naponta, miközben a Facebook 2 milliárdnál tart. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy a csatlakozás pénzbe kerül: évi 17 900 vagy havi 1799 forint a belépési díj, aki nem fizet az várólistára kerül, hogy engedélyezzék a csatlakozását. 

1
https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/86036/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
haereticus 2019-11-15 10:08:00
Ez ugyanolyan píszí cenzor oldal lesz, mint a facebook. A Vkontakte lehetne alternatíva, de nem az a megoldás, hogy kivonulunk a fa@szombukról, hanem szembe kell menni a cenzúrával.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?