Blogolj!

Orosz kütyü csak orosz szoftverrel


Tilos lesz orosz szoftver nélküli elektronikai eszközt forgalmazni Oroszországban jövő év júliusától.

A jogszabály elfogadását az orosz Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat kezdeményezte, az indoklásban az orosz cégek érdekeinek védelmére és a jelentős külföldi konkurensek visszaéléseinek visszaszorítására hivatkozva.

Az alkalmazandó programok listáját az orosz kormány fogja összeállítani, ami nem jelenti ezen szoftverek kizárólagos használatát, de ezek nélkül nem lehet majd a gépeket (értsd asztali számítógépeket, laptopokat, telefonokat) forgalomba hozni. A pontos lista még nem készült el, de az már biztos, hogy orosz kereső, Messenger, térkép és vírusirtó mindenképpen lesz köztük.

Lapértesülések szerint a törvény leginkább az Apple ellen irányul, hiszen az orosz termékekre egy harmadik fél nem telepíthet majd alkalmazást - csak feltöréssel -, ezt a biztonsági kockázatot viszont az Apple nem fogja megengedni.

Éppen emiatt ellenezte a Távközlési Minisztérium a törvényt, hiszen ezáltal egyes gyártók elhagyhatják az orosz piacot és fennáll annak a veszélye, hogy a nagy orosz cégek az érdekeiknek megfelelően újraosztják azt. Az alsóház által megszavazott jogszabály-tervezetek felsőházi jóváhagyás és elnöki aláírás nyomán emelkednek törvényerőre, ha minden a tervek szerint alakul, a törvényt 2020. július 1-jén vezetik be.

https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/86578/pics/lead_800x600.jpg
Messenger,Oroszország,szoftver,telefon
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?