Blogolj!

Nincs frissítés hiba nélkül a Windows 10-nél

Ragnar Volarus

Méghogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba? A Microsoft esetében ezt a bölcsességet is dobhatjuk a kukába.

Mert minden frissítés/javítás esetében olyan menetrendszerűen érkezik az újabb hiba is, hogy ehhez képest a japán vonatok éveket késnek. Persze a szoftveróriás már jóval óvatosabb, de még ez is kevés. A Windows 10 1909-es változatát csak lépcsőzetesen terjeszti a Microsoft, hogy időben kijavíthassa az esetlegesen biztosan felmerülő problémákat. És lám, igazuk is lett. 

Néhány felhasználó máris panaszkodik, hogy mikor a Fájlkezelőben fájlokat keresnek, a szoftver lefagy, és esetenként az egész rendszer úgy ahogy van, összeomlik.

Még szerencse, hogy a Microsoft a 1909-es változatszámú Windows 10-ben a Fájkezelőt az egyik legerőteljesebb szolgáltatásnak szánta, és nem kevés energiát fektettek a továbbfejlesztésébe. A legújabb beszámolók szerint azonban a keresőeszköz nem csupán elszáll, de az egész Fáljkezelőt lebénítja.

Egyelőre a cég nem tudja mi lenne a hiba megoldása, tehát az ellenszer az, ha a Fájlkezelőben egyáltalán nem használjuk a kereső funkciót. Még jó, hogy van. Helyette inkább a rendszer keresőeszközét vegyük igénybe, amely még megfelelően működik. Persze ha több gépre is települ majd a frissítés, eképzelhető, hogy új megoldás után kell néznünk. 

A Microsoft egyelőre nem reagált a problémára, de remélhetőleg a következő kumulatív frissítésben érkezik a javítás.

Címkék: Windows
https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/86616/pics/lead_800x600.jpg
Windows
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?