Blogolj!

A Huawei lelép Amerikából

Ragnar Volarus

A kínaiak megunták, hogy az amerikaiak folyton szivatják őket, így kutatóközpontjukat elköltöztetik inkább Kanadába. Európát pedig helyben gyártott hálózati eszközökkel kívánja ellátni a jövőben.

Az amerikai-kínai kereskedelmi háború tehát újabb fejezetéhez érkezett. A Huawei vezetőinél betelt a pohár, az embergók és korlátozások nehezen akarnak megszűnni, ezért úgy határoztak, ők is lépnek egyet a sakktáblán. A kínai óriás azt tervezi, hogy kutatóközpontját az Egyesült Államkból Kanadába helyezi át, nyilatkozta a kanadai Globe and Mailnek Ren Zhengfei, a Huawei alapítója és vezérigazgatója.

De ez csak az egyik merész húzás, mert további óvintézkedésként új létesítményeket terveznek létrehozni Európában, ahonnan közvetlenül látják majd el 5G technológiájú hálózati eszközökkel a régiót.

A döntés nem lehetett könnyű, hiszen a Huawei hírek szerint 510 millió dollárt költött az amerikai kutatóközpont fenntartására. Persze a kereskedelmi szankciók hatására már korábban 600-ról 250-re csökkentette az itt dolgozó alkalmazottak számát, tehát a vezetők már korábban érezték, ez egy elhúzódó csata lehet.

https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/86946/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?