Blogolj!

Elon Musk milliókat bukott a Space X rakétájának bakija miatt


A milliárdos techzseninek az egyik szeme sírhat a másik pedig nevethet, miután hétfőn sikeresen landolt egy tengeri platformon a SpaceX Falcon 9 hordozórakétájának gyorsítófokozata, miután Föld körüli pályára állított egy műholdat, azonban történt egy kis malőr is az akciósorán, ugyanis az űrhajó hővédő pajzsként is szolgáló burkolatát már nem sikerült befogni.

A amerikai űripari vállalat Twitter-oldalán még egy videót is megosztott arról, ahogyan a Falcon 9 hordozórakéta gyorsítófokozata landol az Atlanti-óceánban, Florida partjaitól nem messze lévő, irányítható tengeri platformon.

Eddig szólt a sikersztori, ugyanis Elon Musk vállalata úgy tervezte, hogy újra felhasználja az űrhajó orr-részének hővédő pajzsaként szolgáló két részből álló burkolatát, melyeknek a tervek szerint ejtőernyővel kellett volna leereszkedniük hajók által kifeszített hatalmas hálókra. A cég közlése szerint azonban mindkét pajzs a tengerbe zuhant a kijelölt terület helyett, így most azon fáradoznak, hogy megtalálják őket.

Az eset pedig már csak azért is okozhatott egy kisebb fejfájást Musknak, mert a hővédő pajzs egy-egy darabja nagyjából hatmillió dollárba kerül, a hordozórakéta árának körülbelül tíz százalékát teszik ki.

(Borító: AFP)

https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/87581/pics/lead_800x600.jpg
Elon Musk,rakéta,SpaceX,űrkorszak,űrkutatás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?