Blogolj!

Varga Judit fontos kérdésekkel fordult a Facebook regionális igazgatójához

Dorogi László

Az igazságügyi miniszter többek között azt szeretné megtudni a legnagyobb közösségi oldal területi vezetőjétől, hogy teljesülnek-e az átláthatóság és a politikai semlegesség követelményei a Facebook frissen felállított felügyelőbizottságának eljárásában.

Fotó: Facebook

Varga Judit arról számolt be kedden Facebook-oldalán, hogy a Digitális Szabadság Bizottság - amelyet március elején alakított meg az Igazságügyi Minisztérium, azzal céllal, hogy feltárja a technológiai cégek milyen hatással vannak a jogállam intézményeire és működésére, a személyes szabadságjogok érvényesülésére és az alapvető demokratikus normákra - levélben fordult a Facebook regionális igazgatójához, annak tisztázása érdekében, hogy a közösségi oldal felügyelőbizottságának eljárásában teljesülnek-e az átláthatóság és a politikai semlegesség követelményei.

Mint azt a miniszter asszony írta, bár a koronavírus-járvány komoly kihívások elé állította az egész világot, de a bizottság munkája ezen időszak alatt sem állt meg.

Az elmúlt időszakban felállításra került a Facebook Felügyelőbizottsága, amely első sajtóinformációk szerint az online térben közzétett tartalmak eltávolításával, felülvizsgálatával foglalkozik majd, ezzel kapcsolatban viszont fontos kérdésekre kell választ adnia a közösségi oldalnak.

"Mindenképpen tisztázni szükséges, hogy a felügyelőbizottság eljárásában az átláthatóság és a politikai semlegesség követelményei teljesülnek-e, illetve, hogy a testület milyen viszonyban áll a jogviták eldöntésére egyébként hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokkal. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása érdekében levéllel fordultunk a Facebook regionális igazgatójához"

- közölte Varga Judit posztjában.

Az igazságügyi miniszter arról is beszámolt, időközben elkészült a Magyarországon leginkább elterjedt digitális platformok adatkezelési gyakorlatának jellegzetességeit taglaló online útmutató is, melynek elsődleges célja a felhasználói tudatosság növelése. A Digitális Szabadság Bizottság munkájának eredményességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt időszakban több tucat állampolgári visszajelzés érkezett, melyek számos esetben épp az online felületek átláthatatlan működését és cenzúráját kifogásolták.

Címkék: facebook
https://tech.blogstar.hu/./pages/tech/contents/blog/95789/pics/lead_800x600.jpg
facebook
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?